Ítéletet mondtak a németek: az EU elrontotta az egészet úgy, ahogy van, de Magyarország nagy nyertes lesz

2024. december 20. 14:08

A németek a szakértő szerint az arroganciájuk miatt buktak el.

2024. december 20. 14:08
Plenary Session in German Bundestag

Andreas Knie, a Berlini Társadalomkutató Központ (WZB) mobilitáskutatója interjút adott a Der Standardnak, amelyben erős ítéletet mondott az egész Európai Unióról és Németországról: a német autóipar válságban van – és ezzel együtt Ausztriát is, számos beszállító vállalatával együtt, a lefelé tartó örvény magával ragadhatja, miközben az elektromobilitás utat tör magának. Kína mellett pedig egy „kis uniós ország lehet a transzformáció nyertese:  

Magyarország Európa jövőbeli akkumulátor-központjaként pozicionálja magát”.

Andreas Knie szerint hazánk a vártnál jóval előrébb jár hazánk az elektromobilitásra történő átállásban, míg a németek „még mindig a belső égésű motorjaik örökké tartó sikeréről álmodoztak.”

Már az interjú elején leszögezte a kutató, hogy Magyarország stratégiája bátor: „Magyarország politikája abból indul ki, hogy rövidesen búcsút veszünk a régi technológiáktól, és lendületesen átváltunk az újra. Kínában, a világ legnagyobb autópiacán, éppen ez történik. Ilyen globális szempontból nézve tehát több érv is szól Magyarország útja mellett.”

Azt pedig „alig meri kimondani” Knie, hogy „Magyarország az élre tör”, „valóban messze előrébb jár az EU-n belül. Azért, mert globálisabban, előrelátóbban gondolkodik, és arra a következő technológiai ugrásra épít, amely biztosan meg fog érkezni. Eközben az EU-országok többsége, különösen Németország, még visszafogott.”

Közben természetesen Kína jár még élen az elektromobilitás terén, „Kína már 2005 óta határozottan átállította iparpolitikáját a tisztán akkumulátoros elektromobilitásra, és előrelátó együttműködéseket kötött afrikai, ázsiai és dél-amerikai beszállítókkal. A második Norvégia, ahol nagyon-nagyon korán teljesen az elektromobilitásra váltottak – hatalmas sikerrel: idén először több tisztán elektromos autó fut az utakon, mint benzines. Harmadik helyen, jelentős lemaradással, az USA említhető.”

A német autókonszernek (BMW, a Mercedes, és a VW-t említi Knie), pedig egy dolog miatt állnak csehül: „a hatalom arroganciája”. „A VW például évtizedeken át remekül megélt Kínából, időnként termékei 60 százalékát ott adta el. Már egészen korán egyértelművé tette a kínai állam, hogy az elektromobilitás irányába akar elmozdulni. A VW-konszern, beleértve az Audit, erre azt mondta: »Nem, mi ezt az utat nem járjuk. Mi, németek megmutatjuk nektek, kínaiaknak, hogyan működik a világ.« 

Hát, most Kína fogja megmutatni nekünk, hogyan működik.”

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: Előd és utód: Friedrich Merz CDU-elnök és kancellárjelölt beszédét hallgatja Olaf Scholz szocdem kancellár 
Fotó: Emmanuele Contini / NurPhoto / NurPhoto via AFP

 

Összesen 220 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dixtroy
2024. december 21. 08:42
"Magyarország politikája abból indul ki, hogy rövidesen búcsút veszünk a régi technológiáktól, és lendületesen átváltunk az újra." Nem, pubi, nem ebből. Az egész hasonlít a dotkom lufira, ami kipukkanása után sok hülye ment csődbe, de a szárnyalása allatt aki észnél volt, rendesen keresett a dolgon. Az elektromos autó lufi is ki fog pukkanni, csak addig nem árt részesedni a nyereségből, ha meg majd visszaáll a helyére, aksi majd akkor is kelleni fog. Ez a lényeg, hogy mindkét valószínű kimenet esetén se menjünk tönkre.
Zokni
2024. december 21. 07:14
Arrogáns... politikailag… írja lofef Ez is amolyan Fidesz módi. Nézzen rá Orbánra. Németországban működik a demokrácia. Ott Orbánt már rég elzavarták volna. Úgy is mondhatjuk, hogy az arrogancia miatt.”Támadják a kisvasutat? Meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.” - köpte szemen ‘15-ben a közösséget.
ubulka57-2
2024. december 21. 07:03
Nem a németek mondtak véleményt, hanem egy, azaz egy fő "mobilitáskutató".
2024. december 21. 05:45 Szerkesztve
csak kár hogy ebből mi átlagemberek soha semmilyen hasznát nem fogjuk megint! élvezni Magyarországon, valahogy mindig azt olvasom milyen jó dolgokat döntenek hazánkban, legyen szó gazdasági, migránspolitikáról, stb, napokban a sóakkummulátor világhírű Magyar sikeréről, aztán valahogy bemegyek a boltba és 2x vagy 3x többér veszek meg dolgokat mint tavaly, Izlandon, Németországban vagy Hollandiában, mint a szuper napi tudományos átöréseknél az akkumulátorok, napelemek, napelem festék, stb, nanotechnika, memória, stb területeken, aztán valahogyan soha nem jutnak el ezek a dolgok hozzánk, szarakodunk holmi 48gb okkal egy gtx5060 as next gen kártyán amikor a occó kis Kínai mobilban 8gb van alapból, ez ilyen mese hírek gyerekeknek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!